top of page
328421964_705685941159282_2502439275236204642_n.jpg

35 év tapasztalat

Immáron 35 éve hogy először vettünk horgászbotot a kezünkbe. Azonnal szerelembe estünk a vízzel, az izgalommal teli várakozással, a fogás örömével, és persze az ezt megelőző készülődéssel.

Akkor persze még gyerekként látogattuk a partokat, és mindíg csodálattal néztük a horgászokat akiknek profibb felszerelésük volt, és így eredményesebbek is voltak.

Akkor persze még nem voltak etetőhajók, de felnőttként már tudtuk, hogy mint mindenben,  a horgászatban is fejlődni kell ha sikeresek akarunk lenni. 10 éve testvérem meg is vásárolta az első hajóját, ami akkor nagy szó volt számunkra.

Azóta már négyet kipróbáltunk, de sajnos sorra jöttek elő a különböző problémák.

Egy alkalommal csónakba kellett szállnunk, hogy ki tudjuk menteni a lemerült aksis hajót a tó közepéről.

Más esetben a hajócsavar által összeszedett hínár miatt szakadt meg a horgászat.És még sorolhatnám hosszasan..... .

Mára odáig jutottunk, hogy tudjuk, nem éri meg olcsó szerelesébe fektetni, mert csak a gond van vele.

Ezt a kis vállalkozást azért kezdtük el, hogy azok a sporttársaink akik igénybe veszik szolgáltatásunkat, megkíméljék magukat a bosszadalmaktól.

Bérbe vehető hajóink minden horgászati követelménynek megfelelnek, akár erős hullámzás, hínarasabb vízfelszín, vagy több napos túra esetén is.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy hajóinkat profi, ha nem a legjobb építő alkotta, akinek ugyan olyan fontos a minőség, mint nekünk.

Szeretnénk minden igényt kielégítően segíteni a halak sikeres becserkészését minden ügyfelünknek.

 

Bármiben kérdése merülne fel, vagy akár horgászat közben lenne szüksége technikai segítségre, keressen minket bizalommal az elérhetőségeink valamelyikén.

328421964_705685941159282_2502439275236204642_n_edited.jpg
Destinations

Kedvenc vizeink

Az alábbi helyszíneken akár össze is futhatsz velünk, hiszen ezek a kedvenc helyeink :)

Balaton

Mocsa király ponty horgásztó

Kik vagyunk mi?

Crew
328203655_724202549352884_7237532128476497211_n.jpg

Németh Gábor

327585276_582835813287854_4868835103278008015_n.jpg

Németh Zoltán

bottom of page